A password will be e-mailed to you.

Földközi – tenger. Bikaviadalok. Katalónia. Camp Nou. Gaudí. Halpiac.

A végtelenségig lehetne sorolni a jellemzőket, épületeket, amelyek meghatározzák Spanyolország „második fővárosának”, Barcelonának az ismertető jegyeit. A spanyol mentalitással ellentétben, ha eljutunk ebbe a városba, nekünk nincs időnk a sziesztára.

Rögtön szembetűnik a Torre Agbar modern építésű, kb. 150 méteres felhőkarcolója. A város legismertebb szimbóluma a Sagrada Família (Szent Család Bazilika), amely az ország leglátogatottabb nevezetességei közé tartozik. Népszerűségének egyik oka, hogy a száz éve épülő templom máig sem készült el, ugyanis csak adományokból építik. A tervek szerint, ha elkészül 18 tornyával a világ legmagasabb temploma lesz. Tervezett befejezése 2026-ra esik, Gaudí halálának 100. évfordulóján. Ha már Gaudít említettem, az Ő neve összefonódott a bazilika építésével is, hiszen közel 45 éven keresztül irányította a munkálatokat. Emellett Barcelona mai arculatának kialakításában központi szerepet játszott a munkássága. Több jelképes épület mellett (Casa Battló – Csontok Háza; Casa Milá – Kőbánya) a nevéhez köthető a Güell Park, amelyet mozaikokból tarkított pavilonok és lépcsősorok díszítenek. Ez a terület az Unesco Világörökség részét képezi. A kilátás és látnivalók sokaságát rejti a Montjuic hegy is, ahol az 1992-es Olimpiai Stadion és a Montjuic kastély szomszédságában számos más múzeum kapott helyet. Ráadásnak pedig leírhatatlan kilátás nyílik a városra, a kikötőre és a horizontig húzódó tengerre. Nem mehetünk el szó nélkül a futballvilág egyik leghíresebb építménye, a Camp Nou mellett sem, amely otthont ad a méltán világhírű labdarúgócsapatnak, az FC Barcelonának, valamint a klubtörténetnek emléket állító múzeumnak. Képzeletbeli utazásunk utolsó állomása a La Rambla sétány, amely alkalmas kiindulópont a város megismeréséhez, közvetlen szomszédságával a Gótikus negyednek. A platánfasorral szegélyezett sétány déli része a Port Vell kikötőnél ér véget, amely előtt magasodik Kolombusz híres emlékszobra.

Igen, ez egy szeletnyi leírás abból a közegből, amiről nem lehet néhány szóban beszélni. Ezt az alapközeget fűszerezi a hangulat, az életmód és a méltán híres „spanyol virtus”.  Ha egyszer részese leszel, azt érzed, hogy újra és újra vissza kell térned oda. Ez Barcelona.

Berek Szandra