A password will be e-mailed to you.

Ha New York kerül szóba, leginkább a központi Manhattan területre fókuszálnak a legtöbben. Ám ha már arra járunk, tegyünk egy kis kitérőt másfelé is, hisz a Sosem alvó városnak nem ez az egyetlen kerülete.  Most inkább lássuk Bronx kerületét, amit csak az egyszerűen csak hangzatos „The Bronx” néven emlegetnek a new yorkiak.
Bronx a város legészakibb területe, az egyetlen, aminek nagyobb része a kontinensen fekszik és nem a szigeten. Majdnem másfél millióan élnek itt, ha külön város lenne, akkor seperc alatt megkapná Amerika kilencedik legnépesebb városa címet. Nevét a Bronx folyóról kapta. Lássuk hát, mi mindent láthatunk, ha épp erre visz az utunk.
Ha át akarunk jutni Manhattanből Bronxba, akkor ne hagyjuk ki az Alexander Hamilton hidat. A híd teljes hossza 724 méter, nyolcsávos útját egy nap alatt megközelítőleg 189 598 gépjármű szeli át. Ez már magában is hatalmas szám, és ha a híd maga nem is annyira impozáns látvány építészetileg, mint mondjuk Manhattan híd, egy kocsiban ülve a folyó felett olyan érzés tölthet el, mintha mi magunk is Bronxban élnénk, és éppen csak hazafelé tartanánk egy fárasztó nap után. Az utazás akkor az igazi, ha megpróbáljuk magunkat igazán beleélni abba a miliőbe, amibe éppen belecsöppentünk és elvonatkoztatunk a turista mivoltunktól. Az igazi, autentikus élmények megfizethetetlenek.
A látnivalók közül a turisták elsősorban a Bronx Zoo-t (Állatkert) szokták kiemelni. Százhárom hektárjával ez az Egyesült Államok legnagyobb állatkertje. Több mint 500 állatfaj képviselőit lehet itt megtekinteni, köztük több kihaló félben lévőét is. Az állatkert szigorúan tartja magát ahhoz, hogy a bekerült jószágoknak a lehető legjobban reprodukálják a természetes élőhelyüket, így a látogatók csak kijelölt útvonalakon közlekedhetnek, mert minden állat megérdemli, hogy ha már bekényszerítették egy ilyen intézménybe, legalább nyugodtan futkoshasson. Ha ki kellene emelnem pár állatfajt, amivel az utcán valószínűleg sosem fogunk összefutni (szerencsére), de itt megtekinthetjük őket, akkor a szibériai tigrist, a kongói gorillát vagy a hópárducot mondanám pár fő látványosságnak. Persze már az is elég, hogy hatalmas területen csak kapkodjuk a fejünket a sok egzotikus állat láttán.
De ha nem csupán az állatvilág iránt érdeklődünk, akkor ne forduljunk vissza itt. A tipikus humán beállítottságú embereknek nagy élményt nyújthat az Edgar Allan Poe Cottage. A Kingsbridge Roadon ma napig álló házban élt Edgar Allan Poe 1846 májusától a halálát megelőző időszakig. Itt halt meg felesége, Virginia Clemm, de itt születtek olyan híres művei, mint az Ulaluma és A harangok. Alsó szintje a mai napig úgy van berendezve, mint amikor a költő lakta, az emeletén pedig a hozzá kötődő kiállítást lehet megtekinteni. Ha most már elfáradtunk, akkor megpihenhetünk a közeli Poe Parkban.
Ha ezek után még ismét valamilyen természeti csodára vágynánk, akkor látogassunk el a New York-i botanikus kertbe. A négy kerület közül, ez a kert rendelkezik a legnagyobb gyűjteménnyel. Közel száz hektáron bóklászhatunk a növényvilág érdekességeit felvonultató üvegházakban, tavakon, sőt erdőkön keresztül. A kert szimbolikus jelképe a Haupt üvegház 27,5 méter magas üvegkupolája. Itt a kontinens pálmafafajtáit ismerhetjük meg, másik csarnokai pedig vagy az őserdőbe, vagy a sivatagba kalauzolnak el.
Lehet, már elegünk lett a sok járkálásból, remélem, hogy csomagoltak fürdőruhát is, mert el kell látogatnunk pihenni az Orchard Beach-re. Ez egy fehér homokos, szabad strand a Hunter Islanden. A „New York-i riviérát” a Pelham Bay Park fái, mocsarai veszik körbe, így egészen különleges hangulatot varázsol a strand köré. Számtalan sportolási lehetőség közül választhatunk az úszástól és szörftől kezdve, a röplabdán át a sima úszkálásig, vagy akár csak süttessük a hasunkat a fehér homokban.
Ha már relaxáltunk egy kicsit, akkor ugorjunk át a szomszédba City Islandre. Az itt épült 4300 lelket számláló halászfalu bepillantást enged az itt élők életébe: kikötő halászhajók, vitorlások, számtalan tengerészettel kapcsolatos múzeum és dokkok. Gondolom ekkor túra után már meg is éheztünk, így ki ne hagyjuk a tengeri ételeket kínáló éttermeket, amiből tudom ajánlani az Artie’s Steak & Seafood-ot és a 100 Montaditos-t.
Miután megtömtük a bendőnket, utolsó állomásként főleg a férfiakat érdekelhető, de kihagyhatatlan a Yankee Stadium. Ez a hely new yorkiak által imádott New York Yankees baseballcsapat otthona. Mottójuk “Courage,Tradition, Heart” (Bátorság, Hagyomány, Szív), de vigyázzunk, mert azt már az Így jártam anyátokkal című sorozatból megtudhattuk, hogy ha egy Yankee játékossal összeakadunk, akkor a nőknél vele szemben még Barney Stinson-nak sincs esélye. De ha már ott vagyunk és pont van valamilyen meccs, akkor üljünk be és legyünk részesei mi is az amerikaiak által oly nagyra tartott játéknak. Nem fogjuk megbánni.

Csacsovszky Szilvia

Bronx4

Bronx3

Bronx1

Bronx5

Bronx2