A password will be e-mailed to you.

Kedveli a szilveszteri partikat? És a különleges helyeket? Tudja melyik az ország, ahol akár 11-szer is koccinthat az újév örömére barátaival, mert 11-szer üti el az óra az éjfélt? Egyedi helyekre vágyik vagy inkább a már sokak által kipróbált, bevált helyeket preferálja?

Mindegy milyen válaszokat adott a kérdésekre, mindenképpen itt a helye.

Ha valaki ebből a sok, zavarosnak tűnő információból nem jött rá, melyik országra is gondoltam, segítek. Oroszország a Föld legnagyobb területű állama, amely 11 időzónát fed le.

Persze utópisztikus a remény, hogy tényleg koccinthatunk is az ország minden egyes szegmensében az adott időben, mert ki szeretne egész Szilveszter este csak utazni, de még ha kedvünk is támadna egy e fajta kihívás teljesítésére, akkor sem biztos, hogy versenyt tudnánk futni az idővel.

Célom nem is igazán csak az, hogy szilveszteri elfoglaltságot ajánljak figyelmükbe, hanem valami mást, valami ismeretlent, valami kevésbé felkapott turisztikai lehetőséget. Ha Önök sem az év egy napjában gondolkodnak, amikor valami újdonságra vágynak, akkor már megérte az írás. Legyen tél vagy nyár, hó vagy napsütés, biztosan találnak érdekességet e furcsa ország területén.

Anno, mikor utazási célpontjaim középpontjába került ez a lehetőség, megpróbáltam tájékozódni, útikönyvet beszerezni, mit is érdemes megnézni e nagy területű, sokszor sokak számára igen csak ellentmondásos országban. Sajnálattal vettem tudomásul, hogy a turisták számára kínált ajánlatok túlnyomórészt Moszkváról és Szentpétervárról szólnak. Természetesen e két város sem elhanyagolandó, hiszen sétálni a Vörös téren, vásárolni a GUM áruházban, bemenni a Kremlbe, netán jegyet váltani a Nagyszínházba és körbejárni a Lomonoszov Egyetemet, vagy éppen megnézni a Tretyakov képtár műalkotásait, hozzátartozik a nemzetről alkotott valós kép megismeréséhez.

Elutazni Szentpétervárra, hogy részesei lehessünk a történelem jelentősebb pillanatainak, amit többek között a Péter Pál Erőd, az Ermitázs, és az Auróra cirkáló prezentál vagy az Izsák Székesegyház kupolájából letekinteni az idők emlékezetére, a Névára, a Néván ácsorgó óriási hajókra és kompokra, amik várják a hidak esti felnyitását, hogy útjukat tovább folytathassák a folyón, igen felemelő érzés.

Ennek ellenére az orosz kultúra és nemzet tartogat még számos ismert és kevésbé ismert lehetőséget, amely az év bármely szakaszában maradandó élményt nyújt az odalátogatóknak.

Tudták például, hogy az idén november végén már hetedik alkalommal rendezték meg a krasznodári Magyar Filmfesztivált? A fesztivál, ahol oroszok és magyarok együtt nézik magyarul, orosz felirattal, a Valami Amerika című filmet, a város leglátogatottabb nemzetközi fesztiválja. Megnyitóján fő műsorszámként a Monty csárdás továbbá Brahms Magyar tánca szól és népviseletbe öltözött táncosok járják a magyar csárdást. A régió ahol közel 110 magyar család él és őrzi a magyar kultúrát, számos érdekességet vonultat fel a kíváncsiskodók részére. Az oroszok elmondása szerint is, a városban élő emberek arca a legeurópaibb az egész környéken, annak ellenére, hogy 1811-ben itt alapították meg a világhírű Kubányi Állami Kozák Férfikart. Krasznodar a Kelet-európai-síkság délnyugati szélén, a Kubányi-alföld déli részén, a Kubány folyó partján fekszik, nem messze a Kaukázustól, ami a következő ajánlott célpont lehet orosz kirándulásunk emlékezetessé tételéhez.

A Kaukázus általában nem az egész Kaukázust, hanem csak az ún. Nagy-Kaukázus hegyláncainak az Elbrusztól nyugatra eső részét jelenti. Ennek a több száz kilométer hosszan húzódó hegységrendszernek egy oroszországi szakaszát érintetlen térségei, különleges természeti értékei miatt – Nyugat-Kaukázus néven – 1999-ben felvették az UNESCO világörökség listájára.

A Komiföld őserdőinek világörökségi helyszínén kívül ez Európa egyetlen nagy kiterjedésű, jelentősebb emberi beavatkozástól érintetlen hegyvidéke. Egyedülállóak magashegységi rétjei, az alacsonyabb térszínektől a szubalpin övezetig felkúszó, összefüggő erdőségei. Az élővilág változatossága, fajösszetételének gazdagsága Oroszországban is különleges ritkaságnak számít.

Turisztikailag felsorolhatatlan a romantikus kis falvak és városok sora, ahol érdemes megszállni és ismerkedni a helyi szokásokkal. Kimenni a helyi piacra, ahol orosz gyerekek nagymamái árulják saját készítésű „könnyűipari” illetve „élelmiszeripari” portékáikat. Itt megtalálható minden, ami a környék természeti adottsága által megtermelt, begyűjtött, feldolgozott alapanyagokból saját kezűleg készíthető. Minden betegségre van gyógyír, amit soha nem tanultak a helyiek, mégis talán a legjobb orvosok váltak belőlük. Nem termesztik az epret, de rengeteg van nekik, amit erdei málnával, vagy erdei szederrel vegyítve, dzsemként elkészítve, fenomenális ízt tudnak előcsalogatni.

Ha éppen csak lazulásra és pihenésre vágyunk, akkor a termálvíz adta lehetőségeket is könnyen megtalálhatjuk egymáshoz közel, de ha netán síelni szeretnénk, akkor se menjünk messzire, hiszen modern, jól felszerelt sípályák is csalogatják az ide látogatókat. Nagy igazság az, hogy ha egyszer valaki ide látogat, már a szállodaszobájában arról fog gondolkodni, mikor és hogyan szervezze a visszatérést. A helyiek egyszerű, de nagyon kedves és mosolygós vendégszeretete gondoskodik majd arról, hogy az idő tényleg megálljon egy pillanatra és kellemes környezetben, ritkán látott szépségek között igazán kikapcsolódjunk a napi forgatag okozta kimerültségből.

Folytatásként, az irány észak-kelet, Volgográd, avagy, ahogy elhíresült, Sztálingrád. Bár a város maga nem szebb, mint Krasznodar, sőt kimondottan rendezetlenebb, de nem mondhatnám, hogy kevésbé érdekes.

Sztálingrád, a hős város, ahol a második világháború fordulópontot vett. A történelem egyik legádázabb, legelszántabb harca bontakozott itt ki. A sorkatonák átlagos „várható élettartama” a fronton 1 nap volt, a tiszteké három. Az oroszok nem tudták felfegyverezni katonáikat, a fegyvert roham közben a földről kellett megszerezni. Aki visszafordult, azt hazaárulás címén legolyószórózták. Mindemellett nem volt elegendő élelem, és ott volt a tél… Ezzel a múlttal együtt kell élni, fel kell dolgozni… Az utókor nem tehet mást, mint méltó emléket állít a hősöknek, azoknak, akik szenvedtek, életüket áldozták. Ha csak pár órát eltöltünk a városban, elmondhatjuk, hogy ez sikerült. A város méltó módon emlékezik mind a mai napig hőseire.

A város szimbólumává vált a Mamajev Kurgany, azaz „Haza anyácska”. A háborús időkben úgy tartották, hogy aki ezt a területet ellenőrzi, azé a város. Ennek megfelelően a Sztálingrádi csataként elhíresült küzdelmek során súlyos harcok folytak a terület birtoklásáért. A felfelé vezető úton számos kisebb szobor és emlékmű tiszteleg az elesettek emléke előtt, a domb tetején pedig az „Oroszország Anya” szobor magasodik, amelynek vezéralakja 82 méter magasra tartva kardját hívja harcra az ország népét. Útban a szobor fele, hangszórón, csatadalok, fegyverek ropogásának a zaja kísér bennünket, ami még magasztosabbá teszi a látványt.

Végignézve a város nevezetességeit, sétálva az utcákon olyan érzés töltheti el a látogatót, mintha még ma is a történelem szelleme uralkodna felettünk, amit leírni nehéz, átélni megtisztelő. Természetesen felmerülhet a kérdés, hogy első olvasásra nem egy év végi ünneplésre alkalmas programról beszélünk, de higgyék el, azon túl, hogy a város történelmi jelentősége igen nagy, rengeteg szabadidős program közül is válogathat az, aki a kulturális látogatást sem zárja ki év végi programjából.

És ha ezek után még mindig nem tettek le az időzónák közötti helyváltoztatásról, akkor irány Szibéria. Csoda, amit e táj kínál. Ha rám hallgatnak, egészen Novoszibirszkig repülnek első körben, ahonnan Mongólia határáig is ellátogathatnak. Egészen pontosan az Altáj-hegységbe, ami a sziklás hegyek közt kialakult káprázatos tengerszemeivel, Oroszország egyik gyöngyszeme, természetjárók kánaánja. Ha már ott vagyunk, befizethetünk egy dzsip túrára, hogy olyan magasságig is eljuthassunk, ahol a sziklákon szökdelve, már csak a természet kényeztetését élvezhetjük. Időnk végezetével visszatérhetünk Novoszibirszkbe, ahonnan Irkutszk szintén repülővel érhető el a legkönnyebben, de ha vállalkozó kedvünk még nem szegett alá, akkor a Transzszibériai Expresszel is megközelíthetjük a Bajkál fővárosát. Érkezés után szálljunk fel/át a tó körül zakatoló turista vonatra, ami reggel 8-kor indul a központi vasútállomásról, hogy amolyan rendes vonat tempóban, leutazzunk a Bajkál-tóig, Szlugyjánkáig, majd onnan útra keljünk, most már lépésben, végigcsorogva a régi vasút vonalán, közvetlen a tó partján.

Ez a romantikus, zord vidék egykor Oroszország ütőere volt, és kiérdemelte, hogy az orosz cár, III. Sándor “gyémántos csatjának” becézzék. A télen csontkeményre befagyó és nyáron is legfeljebb 16-18 fokig felmelegedő tó partján, a több tucat híddal és megszámlálhatatlan alagúttal járhatóvá tett vonal azonban ma Oroszország egyik legfélreesőbb vasútja. A vonal mentén fekvő falvakba sem közút, sem gyalogösvény nem vezet, a síneken pedig csupán heti négyszer közlekedik egy csigalassúságú vonatpár. A Bajkál menti falvak varázsához tartozik, hogy nincs itt se csatorna, se vezetékes víz. Előbbi helyett a kert végében álló fabódéra számíthat az ember, utóbbihoz pedig ott a kristálytiszta tó.

A Bajkál-tónak ezt a partszakaszát mégis minden kezünkbe kerülő útikönyv a környék legmelegebben ajánlott programjai közé sorolja: akár vonattal, akár gyalog végigtúrázva felejthetetlen élmény, írják.

Miután napunk nagy részét vonatról le és fel töltöttük a tó körül, megérkezünk Port Bajkálba, ahonnan hajó visz át bennünket Litvjanszkába, mert már várnak a hazafelé induló buszok, hogy kirándulásunk beteljesedjen és visszaérkezzünk kiinduló pontunkra. Annyi időnk még biztos lesz, hogy a nap zárásaként megkóstoljuk a bajkáli omult, amit a helyiek igen ízletesen tudnak elkészíteni.

Egy biztos Oroszországot lehet szeretni és nem szeretni, de valamelyest megismerni és megérteni csak akkor lehet, ha az érem másik oldalát is meglátogathatjuk és saját szemünkkel is tapasztalhatjuk valós világát. Csalódni biztos nem fogunk benne, ha egy kicsit az idő kerekét visszaforgatva szeretnénk megpihenni gyerekkorunk emlékében, vagy éppen a ma, gyerekeink által tanult történelmünk egy részében szeretnénk elkalauzolni őket, eltöltve ezáltal egy pár kellemes napot naturális, néhol teljesen érintetlen környezetben a természet szépségét csodálva, ámulattal nézve azt. Nem a kiépített turista útvonalak vonzzák az ide látogatókat, nem is a csillogó felhőkarcolók, mégis feledhetetlen az emlék, amit ajándékba kapunk túráink során. Szilveszter ide vagy oda, jó szívvel ajánlom bármikor e célpontot, és merem mondani, bátran vágjanak bele útjuk tervezésébe, hiszen egy életre meghatározó élményben lesz részük, ígérhetem. Higgyék el, tapasztalatból beszélek.

Bagdiné Fodor Erika