A password will be e-mailed to you.

Én már csak ilyen vagyok. Mindig tervezek, tervezgetek. Valljuk csak be, imádunk utazni… Az utazási irodák bőségesen kínálnak számtalan jobbnál jobb és érdekesnél érdekesebb lehetőséget a számunkra. Sőt, szinte mindig tartogatnak valami „olcsó jót”. Akkor viszont miért is ne?

Megkezdődik. Ismét elérkezett az ideje a világ egyik legismertebb és a turisták körében imádott rendezvénynek a lagúnák és cölöpök városában. A gondolások őshazájában, az olasz Velencében. Olaszország megunhatatlan, Velence páratlan. Mit tartogat nekünk a város?

Egyik világhírű építménye a Szent Márk Bazilika, amelyet először 828-ban kezdtek el építeni, viszont többszörös átalakítás után nyerte el ma is látható formáját. A 18. században a dózse kápolnájaként, majd a város katedrálisaként áll használatban. A bazilika homlokzatának szoborcsoportjai Szent Márk ereklyéinek Velencébe hozatalát jelenítik meg. A központi boltív pedig a hónapok munkásait ábrázolja. A Loggia dei Cavalli erkélyén testközelből tekinthetők meg Szent Márk híres bronzlovai.

Egyedülálló színfoltot jelent a Dózse Palota is, amely 815-ben épült. Ekkor még erődítmény szerepet látott el. Ez az épület is, hasonlósan a bazilikához, a tűz martalékává vált, így többször is átépítették. Jelenlegi formáját a 15. században érte el. Az épület az államügyek és a törvényhozás központi helyszínévé vált. Külön érdekessége, hogy mára többek között egy fegyverterem is berendezésre került itt, ahol különböző technikákkal készített és feldíszített fegyvereket tekinthetünk meg.

A város fölé magasodó építmény a Campanile, amely voltaképpen harangtoronyként funkcionál. Megépítésekor világítótoronyként üzemelt, ezzel segítve a hajósok tájékozódását. A toronyról letekintve láthatjuk a tengert, a Dolomithegységet és a város szinte minden nevezetességét.

Ha meghalljuk Velence nevét, szinte azonnal a Sóhajok-hídjára gondolunk, hiszen a kettő mára teljesen elválaszthatatlan lett egymástól. A Ponte dei Sospiri a törvényszéket és a börtön épületét kötötte össze egymással. A nevét Lord Byron költőtől kapta, mégpedig onnan, hogy a törvényszék elé járuló rabok a híd ablakain vethettek egy utolsó pillantást a tengerre. Mára a híd szerepe némileg átértékelődött, hiszen a hosszú boldog szerelem reményében a híd alatt, gondolában utazva szinte kötelező csókot váltanunk a párunkkal…

Miután körbejártunk Velence leghíresebb építményeit, térjünk át a karnevál egyik legfontosabb helyszínére is, a Piazza-ra, vagyis a Szent Márk térre. Ez a város legnagyobb és leghíresebb tere. A Piazza két végén helyezkedik el, a már említett Dózse Palota és a Szent Márk Bazilika. Mondhatjuk, hogy ez a hely a turisták találkozópontja. Sajnálatomra, nem csak a turistáké… Én kevés állattal nem szimpatizálok, a galambokat egyszerűen gyűlölöm. A „dögök” létszámára viszont a jól ismert 6*10 a 23-on mennyisége sem lehet kifejező… Persze azért a madarak nem jelentenek elég indokot arra, hogy kihagyjuk Casanova „vadászterületét” vagy éppen a karnevált…

„Az egészhez a tengeren úszó furcsa meseváros márványkövei és palotái adják a díszletet.”

Így írt Dante, olasz író, filozófus a karneválról, amelynek gyökerei az ősi hagyományokig nyúlnak vissza. Első említése 1094-ből származik, amely szerint a fesztivál egy hatalmas bállal kezdődött, majd azt különféle programok, színi előadások, koncertek követtek. A jellegzetessége abban mutatkozott meg, hogy a társadalmi különbségeket „elrejtve” a város polgárai jelmezeket, maskarákat öltöttek. Így együtt mulathatott szegény és gazdag. Az idő múlásával egyre fontosabb szerepet kaptak a jelmezek, a város lakói díszesebbnél díszesebb kosztümökben jelentek meg. A karnevál életében a töréspontot az jelentette, amikor Napóleon betiltotta a rendezvényt. Több forrás szerint a felelevenítésére csak 200 évvel később, az 1970-es években került sor.

Ekkor néhány velencei fiatal visszanyúlt a tojás-dobálás hagyományához. Eszerint a régi karneválozók kölnivízzel töltött tojással dobálták a számunkra kedves és szép lányokat, míg záptojással illették azokat a hölgyeket, akik kevésbé voltak szimpatikusak vagy csinosak számukra. Ennek a felelevenítése a régi, de új karnevál gyors világhírűvé tételét jelentette. Nem véletlenül…

A ma megrendezett modern karnevál több jellegzetességet is megőrzött a múltból. Ilyen például, hogy a dózse az erkélyről üdvözli a népet. Természetesen jelen van a Karnevál Hercege is, akit a rendezvény utolsó napján (Húshagyó kedden), menesztenek a városból. Ahogyan az fesztivál első napján (Húshagyó csütörtökön) neki adnak mindent, így az utolsón mindent elvesznek tőle. Bíróság elé kísérik, majd máglyára vetik, helyét ekkor egy őt ábrázoló szalmabáb veszi át, akit a tél szellemének elűzése érdekében elégetnek. Ezzel szimbolikusan is megölik a mulatozást, a karnevált. Ekkor veszik le az álarcokat a rendezvény fő helyszínét biztosító Szent Márk téren.

Sajátos története van ezeknek a maszkoknak is, amelyekről jó, ha van egy-két ismeretünk az utazásunk előtt. Ma négy fő kategóriát tudunk egymástól elkülöníteni. A legelterjedtebb a „pestisdoktor álarca”, amellyel a nagy velencei pestisjárványnak állítanak emléket. Egy másik ágat jelenít meg a „volto jelmez”, amely sötét köpenyt és ijesztő maszkot foglal magába. A „columbina” nevet viselő jellegzetessége, hogy csak a fél arcát takarja el a tulajdonosának. A legismertebb és legelterjedtebb pedig a „bauta”, amely bármit ábrázolhat a készítője fantáziájától függően.

A karnevált leggyakrabban ezekkel az álarcokkal és csodálatos ruhákkal kapcsoljuk össze. Okkal váltak tehát ezek Velence szimbólumaivá, a mindennapi élet és kultúra részeseivé. Velence stílusa, hangulata, jellegzetességi önmagukban is felülmúlhatatlanok. Erre pedig csak „rádob egy lapáttal” a világhírű karneválja…

Velence és a Velencei Karnevál a tipikus példája annak, amit nagyon nehéz szavakkal leírni. A hangulatos, csodálatos, érdekes, „galamb teli”, és a páratlan mind-mind csak tompán fejezik ki azt az élményt, amit a város nyújt nekünk.

Ha gyorsak leszünk, még „elkaphatunk” egy utazási ajánlatot a karnevál nyitóhétvégéjére is. A Velencei Karnevált látni kell.

Nem is maradt más hátra, mint, hogy „gondolára fel” és „hadd szóljon” az „O, sole mio…”

Berek Szandra