A password will be e-mailed to you.

Az év tetemes része javunknak azzal telik, hogy tesszük, amit muszáj, amire a kötelesség rávonja akaratunk, s vágyakozva temetjük bele magunkat abba a fantazmagóriába, hogy ezáltal végre odaérhetünk ahhoz a hosszabb-rövidebb időszakhoz, amikor végre belefeledkezhetünk azon tevékenységekbe, s nem különb élvezetekbe, melyek kielégítő hatásuk mellett egyfajta feltöltéssel is szolgálnak lényünknek, és máris reményteljesebben szánjuk rá magunkat újfent, szokványos létünk mókuskerekének mindennapos teendőire.

Jótékony(féle) ingerek

Mind tudatában vagyunk az utazások már-már drogszerűen felszabadító mellékhatásainak, hisz a jól sikerült nyaralás egyenlő egy kiruccanással egy álomszerű valóságba, ahol a személyiség, felszabadulva a mindennapok kényszereinek és kötelezettségeinek nyomása alól, képessé és nyitottá válik a fejlődésre. Lakóhelyünktől röptében is távol eső helyre, jobban mondva ,,paradicsomba” csöppenve egyfajta önjutalmazást passzolunk önmagunknak, amely különféle szükségleteinket, kalandvágyunkat, ismeretszerzési és/vagy regenerálódási igényeinket elégítheti ki. Itt be is toppan képkeretünk terebélyes részébe a ,,rózsaszín szemüveg effektus”, mely hatására sokkalta ködösebb és felszínesebb képet kapunk az előttünk kinyíló világról. Ám ez mindenféleképpen jó nekünk, avagy sem? Természetesen utazni elkápráztató foglalatosság, viszont vegyük észre a differenciát: lehet úgy utazni, hogy az fejlesszen bennünket, és lehet úgy utazni, mintha a tévé elé ragasztva bambulnánk egy úti filmet. Temérdek egyén, temérdek társunk, és valószínűsíthetően temérdek részben önmagunk is megszállottan kutatjuk hol éreznénk jól magunk, avagy ugyanarra a helyre térünk vissza sorozatosan, ez annak az jele, hogy mérhetően nem érezzük jól, kicsattanóan magunkat abban a kultúrában, ahová születtünk, ahova teremtett az élet. Az, hogy genetikailag, családilag az ember milyen szemmel mustrálja a világot és milyen elrendezés szerint érzi benne magát pazarul, olyan kvalitás, mely nem feltétlenül egyezik azzal, ahová földrajzilag csöppen 9 hónapnyi hánykódás után a szó szerinti anyaszült óceánban. Ugyanez nyilvánul meg az emberi kapcsolatok mezején: ha egy fesztelen, kifelé forduló egyén beleszületik egy északi, rideg országba, énkiterjesztések sora csapódik lényébe, amikor olyan egyének közé keveredik (pl. Olaszországban), ahol örülnek az idegeneknek és nagyobb bizalommal fordulnak feléjük. Ennek inverze is igaznak bizonyulhat: ha pl. egy görögnek sérülékenyebbek az én határai, talán sokkalta szívélyesebben élne a hideg északon, ahol senki sem akar belematatni éltébe, és általában nagyobb távot tartanak egymástól az egyének.  Találóan lehetne ezt a jelenséget ,,kultúr-sokk” néven regisztrálni utazási ,,adatbázisunk” tágítható rendszerében. Ezekben az élethelyzetekben már maga az a tényállás , hogy a dolgok természetüknél fogva úgy történnek, ahogy az egyénnek legjobb, újra és újra azzal veri ki szemünket, hogy lehet másképpen is élni, pont úgy, ahogyan nekünk csúcsszuper volna. Ám ez délibáb. Az a fajta délibáb, melyet az úti filmek meresztő bambulása is nyújt. Hiszen nincs olyan kultúra, amely tökéletesen illene valakihez és ne lenne hibája, de a felszínen (amit egy turista lát) működik a dolog. Nagyon is frankón. Az előbb leírt jelenségekhez hozzázsúfolódik a turizmus marketing hatása is: mivel rengeteg zsozsó van abban, hogy a nagy tömegek megkedveljenek egy országot, ezt mesterségesen is lehet gerjeszteni azáltal, hogy pl. a helyi lakosok a szezon idejének folyamatában nyájasabb attitűddel szolgálnak, mint tennék ezt érdek nélkül, nemesen. Amikor vissza-visszakolbászol valaki ugyanarra a helyre, az annak a jele, hogy a felszínes dolgoknál is erősebb az illeszkedés a kultúra és az egyén között.
Olyan az utazás során való vég nélküli élménygyűjtés, mint a vagyongyarapítás: attól, hogy több élménye/pénze van valakinek, a személyisége nem lesz gazdagabb. Ezért azt tanácsolom, hogy amikor utazásról van szó, ne csak arra gerjesszük ki fantáziánk végtelen boltozatát, hogy vég nélkül habzsoljuk az élmények már-már fullasztó láncolatát, hanem érezzünk rá  városra, országra, a lüktetésre, mely körbevesz és vibrál, kapjuk el a ritmust és hagyjuk, hogy ülepedjen bennünk, így nem csupán egy Eiffel-torony alatti képpel és egy görög hajóúttal térünk haza, hanem az ország lelkülete is bennünk ragad és ezáltal kinyílunk arra, hogy a világot, az emberiséget, mint egész részt is kezdjük el látni, érezni, tanulmányozni.

A ló túloldaláról

Nem tévedek, ha megállapítom, hogy a legtöbb átlagember  egy álombeli utazásért akár évekig is gürizik, mintha rabszolgahajcsárok csapnák őket göcsökkel pásztázott ostoraikkal.  Ez becsülendő. A kitartás eternális tiszteletet érdemel. Viszont ez esetben az egyén elvárásai az utazással kapcsolatban az egeken is túl…akár  egy távoli-távoli galaxis végébe szökkennek, hogy ott szép komfortos illeszkedéssel, egy ínycsiklandó menta teával a kacsóban elmerengjen milyen tökéletes is lesz, ha eléri azt a bizonyos piedesztálra emelt nyaralást. Ezt követően elérkezik a várva várt idő, görcsös kapkodással vágja be holmijait a bőröndbe egy tökéletes kupacba, mintha egyszerre menekülne a Terminátor bőrébe bújtatott Swarzeneggertől (aki a valóságot jelképezi) és egyszerre tartana Erzsébet királynő grandiózus hajlékába ( az utazásról szőtt sérthetetlen látkép). Majd odaér. És mi történik? Minden összeomlik, semmi sem tökéletes, s igazából már akkor is sokkolóan érinti az egyént a csalódás ha csak egy parányi differenciált mutat a látkép. Kész. Vége. Apokalipszis. S mire az egyén kellően letisztul, hogy elfogadja a helyzet valóságát és élvezni engedné, ami van, már ott is van, holnap csomagolhat a visszaútra. Erre kétezer éve Seneca is figyelmeztette barátját, Luciliust: „Szívet kell cserélned, nem égboltot.”

Néhány elemzés, kutatás az utazások hatásairól

Hazatérve az utazók:

  • 45%-a toleránsabb embertársaihoz
  • 37%-a kedvet kap egy új nyelv/jártasság elsajátításához
  • 34%-a saját városát, országát szeretné felfedezni bensőségesebben
  • 23%-a figyelmesebb párkapcsolatát illetően
  • 13%-a spirituálisabb lüktetéssel tér vissza

Az ausztrálok (84%-a), a brazilok (85%-a) és a britek (79%-a) hajlamosak hazatérve egyből újabb utazást fundálni, így gyakorta bőröndnek még esélye sincs  bekerülni a szekrénybe, már újra teletömített bendővel indulhat a poggyásztérre.

Az utazók 5-10%-a állítja, hogy világkörüli útjaik sarktalták őket az eljegyzésre, továbbá a házasság mezejére.

38%-a a diétázó egyéneknek nagy kaliberű útjaik során bűnbe esendőek, s felhagynak kitűzött fogyókúrás céljaikkal, hogy a nagyvilág ínycsiklandó ízeibe márthassák ízlelőbimbóik millióit.

Miért utaznak a nagyvilág lakosai?

  • Az észak amerikaiak szeretnének közelebb kerülni utazótársaikhoz
  • A latin amerikaiakat az új egyének megismerése hajtja
  • Az afrikai barátaink különlegesnek akarják érezni önnön  magukat az utazás élménye által
  • Az ausztrálok  felejthetetlen és spontán élmények fejében vágnak bele nyaralásaikba
  • Az ázsiaiak üdítő tapasztalatokra vágynak
  • A közel keletiek bele akarnak olvadni a helyi életbe
  • És végül… de nem utolsó sorban, az európaiak irigylésre méltó élményekre, tapasztalatokra vágyakoznak. Hát persze, hogy egoval jól állunk.