A password will be e-mailed to you.

Többnyire ráfogom a „szakmai ártalomra”. Néha kész „hírözön” az életem. Mi sem bizonyítja ezt jobban, még a reggeli kávémat is a gépem előtt ülve, az aktuális hírekkel együtt fogyasztom el. Annyira a mindennapjaim része lett ez a folyamat, meg merem kockáztatni, megsértődne a laptopom, ha kihagynám a „buliból”… Balesetek, törvénymódosítások, influenzajárvány etc. Aztán pedig egész nap „hírgyártok”. Egy ilyen reggel, a teljes figyelmemet a kávénak és a legújabb MTI közleményeknek szentelve bukkantam rá, az egyelőre még nem kimondottan nagy sajtóvisszhangot kiváltó ügyre, amely szerint orosz támogatással alapítanának új nemzeti légitársaságot.

Ok-okozati összefüggések nélkül szedjük össze néhány pontban, mit is lehet tudni az ügyről:

1. Budapesten tárgyalt a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM), illetve az orosz repülőgépgyártó vállalat, a Szuhoj (harci és polgári repülőket gyártó cég) képviselője egy új nemzeti légitársaság létrehozásáról. Az egyeztetéseket tavaly ősszel kezdték meg.

2. Az alapításhoz szükség lenne egy tőkeerős szakmai, illetve külső befektetőre. Az esetleges légitársaságból a magyar állam is kisebbségi résztulajdonosként szerepet vállalna.

3. A magyar érdekeltségű légitársaság elindításakor a tervek szerint kezdetben hat darab Superjet 100-as gép alkotná a flottát.

4. Budapest földrajzi adottságainak köszönhetően ismét egyfajta elosztó és gyűjtő szerepet töltene be. (Ezt jelenleg Bécs látja el.). Emellett jó infrastruktúrával és szabad kapacitásokkal rendelkezik a Liszt Ferenc Repülőtér.

5. Egyelőre még nincs 5-ös pont.

Ha megnézzük az összegyűjtött konkrétumokat, rájövünk, nincsenek konkrétumok. Amit tudunk lényegében annyi, az NFM, illetve az orosz Szuhoj repülőgépgyártó vállalat között kezdeti fázisban vannak a tárgyalások egy esetleges új légitársaság létrehozásáról.

További érdekességet jelenthet, miszerint az új légitársaság alapításának híre néhány nappal az utolsó Malév gép landolásának évfordulója után került nyilvánosságra. A 66 évig működő légitársaság utolsó, menetrend szerinti MA745-ös járata, Helsinkiből indult, és 2012. február 3-án, 9:45-kor landolt Budapesten.

A Malév csődje után körülbelül egy évvel, 2013-ban „Sólyom Hungarian Airways” névvel egy magyar tulajdonosi háttérrel rendelkező vállalat magántőkével alapított volna új légitársaságot. A cégcsoport egyik tulajdonosa Vágó József volt, aki 2007-től, három évig volt a légi igazgatója a Nemzeti Légiközlekedési Hatóságnak. Az interneten fellelhető információk szerint az alapításhoz szükséges kezdőtőkét egy közel-keleti állam biztosította volna. Végül a tervezet „üres járat” lett.

Annyi biztos, kíváncsian várjuk a folytatást… Addig pedig tovább dobálózhatunk az egyeztetésekkel kapcsolatos sajtóértesülések papírrepülőivel…

Berek Szandra